eXTReMe Tracker

 Vizesen is haza!

Ősszel mindig elveszítem a lelkem. Nem tudom, hová lesz. Talán két macskakő között hever...

 

Ősszel mindig elveszítem a lelkem. Nem tudom, hová lesz. Talán két macskakő között hever, mert az utólsó nyári mulatság után hazafelé botorkáltamban a cipősarokkal együtt pattant le. Vagy belekeverte a pléh kiskanál egy másik csésze teába, még vénasszonyokkor. Esetleg egy műanyag vödörben hever telekönnyezett-nyálazott papírzsebkendők közt. Nem tudom.

Ősszel mindig elvesztem a lányt, aki vagyok. Lesz helyette más. Ködgomoly, füstszag, pattogó szikra. Emlék. Utazás. Színtelen színek.

Esik. A teraszon állok, egyelőre a leanderek társaságában. Barátok, hangos játékok és nyári borok társaságában. Aztán hiába féléves tavaszi-nyári megváltottság, eszembe jutnak a régi dolgok. Mennyi mindenhez asszisztált már ez a terasz, ez a novemberi temető.

Volt, hogy bőrnadrágban, késsel az oldalán várta itt egy szőke, hogy értejöjjön egy nagyon gyors autó, egy nagyon gyors fiú, egy nagyon gyors szex. Éjjeli erdőkön vitt az út titkos motelekbe, bűntudattal terhes szeretkezésekig. Reggel műarany keretben repedt meg a fehér szoba tükre, szállodai szappan keserű illata ült a frizurába.

Volt, hogy pillanatok gyorsabban tűntek el, mint fizikailag tehették volna. Ilyenkor is mindig fekete ködben indult el valaki, talán vörös, lakkos hajjal, félájultan a szerelemtől, teljesen feladva minden tudati tényezőt. Héven, villamoson, a Lánchíd alatt pokoli sínsikolyokkal. Utóbbiak nyilván csak arra szolgáltak, hogy a belül tomboló izék megfelelően árnyalva legyenek a külvilág számára is. S aztán panelrengeteg, benzinkút, éjjeli huszárok, necces helyzetek, heroin, drogosok, szabadnapos bűnüldözők és elkövetők, vagányul lopott komplékba öltözött félpesti hölgyek – díszlet díszlet hátán. Másnaposan minden bűnt megbocsáthatónak érzünk.

Volt, hogy megjavult egy nő, tízcentisre tépkedett fekete haja volt, már csak a családját akarta látni, de nem mindet. A szövetségeseket kereste, akik együtt tudnak vele röhögni, ha elég jó a házipálinka, és úgy kezelik, mint egy kissé tán szabados, de társadalmilag integrálható szórakoztatóegységet. Népstadion, Népliget, meg mindenféle pályaudvarok. Törzskocsma, törzskocsmáros. Törzsangyalok életmentő stratégiákat dolgoztak ki egymás számára: novembert túlélni. Haláltmegvető bátorsággal itták a sört, mintha tényleg történhetne valami – pedig általában nem történt semmi. Hát akkor haza, ha olyan nincs (honnan is lenne…?), akkor el, valahová, MÁV rulez, mindegy. Előbb utóbb kitavaszodik.

Szóval járkálok a teraszon, fel és alá, füstölögve. Felheccelem magam a közelgő vasutazás tiszteletére. Indulni kell, hogy elérjem a héttízes gyorsot. Nem maradok sokáig. Én egy barnahajú nő vagyok, Szentendréről, szaladgál erre még sok hasonló. Néha nem lehet őket megkülönböztetni hímtársaiktól, legalábbis hátulról – művészváros lennénk, vagy mi. Őszi hangulatok által elragadott lélek ide vagy oda, nekem azért van hova hazajönni. Szifonozgatok, forgácsolok, filmet nézek meg teint töltök magamba. Teszek a ködökre. Esőben is hazamegyek. Sándorál, Törppapánál felejtek, ha kell. Oldódni ott a Barlang, ilyen rajzok között még a kultúr ősember is eldobja az agyát. Barátok. Vannak. Lehetőségük legalábbis mindig lebeg itt-ott mostanában, ha beteszem a lábam a szitibe; nemcsak nyáron. Remélem, sok blúzt hoznak nekem az esők.

-Konyecsni Enikő-

 Sziasztok!

Kicsit megkésve bár, de bemutatkozik a publicisztika szerkesztője és elmeséli mi újság itt!

 

Ez itt a publicisztika rovat. Legalábbis az oldal tervezői szerint; nekem kissé könnyedebb fikcióm van róla, mi kerül majd ide: mindig valami friss, mindig valami élmény, valami jó, vagy rossz szag, ami a városból jön: otthonaiból, kocsmáiból, iskoláiból és munkahelyeiről, talán a környező hegyek erdeiből, kávézókból – de mindenképp érezni lehet, ha ezeket a macskaköveket járod. Vagy máshol futottál bele valami finomba? Az is jöhet! Mert itt bizony szükség lesz minden, írói aranyérrel rendelkező szifonista segítségére: gyertek, írjatok, küldjetek, szaglásszatok! Mert ez a rovat mocskos módon szeretne közös örömmé válni. Élmény? Halmány? Gond…? …Olatsor? Verbális vendetta? Válassz engem!

- Konyecsni Enikő -

 

 Amatőr önerő, tanulsággal

Gondolatok a Manófesztációról és másról...

 

Amatőr színházat működtetni amatőrökkel, önerőből – akár csak néhány, háromnegyed órás előadás erejéig is – többet kíván a szereplőktől, mint az előadás alapján látszik. Mielőtt a húszon felüli olvasó elnézően elmosolyodna: „Tudjuk… Ez maximum tehetséges dillettantizmus, és nem színház.” – szóval, mielőtt elmosolyodna, elárulom: ezt én is tudom, ilyen formában a problémát nagyvonalúan ejtem a továbbiakban.
A szervezés: a legszörnyűbb, megfogadtam, hogy ilyet többet nem. Főleg a telefonszámla. Egyébként, mintha ilyen fogadalmat már tettem volna. Biztos fogok is még tenni. Viszont hosszú távon… Ne a fellépő szervezzen. A szervező szervezzen. De ki a franc koordinál szívesen egy rakás túltengő önérzetű, kisvárosi amatőrt? Ki megy hivatalnoknak bohémek közé? INGYEN?! Édesanyám eddig nem említette a számlát. Hogy jelmezmosodát létesítettem otthon, és kibútoroztam a lakást, rosszallta kicsit. Simándi Csabi nagymamája viszont egyenesen ránktukmált egy lámpát, köszönet érte. Ha jövőre is jöhetünk a Malomba, kérni kéne a városvezetést, hogy augusztusban legyen a lomtalanítás, ez megoldaná a díszlet/kellék problémáinkat.
Az első napon, az Olvadás, és az Egy nap előadásakor: túllépünk a „barátaink és üzletfeleink eljöttek, megtapsoltak” kategórián? Nagyzási mániám (színház) és a realitás közt őrlődöm. Nem hajlandóak sminkelni a fiúk. De a jelmezt már mindenki szereti. Az első Avakum óta kiküszöböltük a beszédhibákat.
Érdekes helyzet volt, amikor már nem csak azok léptek fel, kiknek műveiből állt az előadás, hanem olyanok is, akik az általam írt szövegekből formáltak meg egy karaktert. Kecskés Tibor és Futás Zsófi a Transzferben. Csabi később mindkettejüket „rehabilitálta” az Olvadásban: Zsófi egy régebbi verssel, Kecsu pedig a szerepére írt saját versével vett részt (fantasztikusan). Egyébként a Transzferben Zsófi volt a harmadik csapos. Aki látta az első előadást Leányfalun, tudja, hogy a szerep eredetileg konkrétan Barnás Marcira lett írva. Amúgy is nehéz szerep a kevés szöveg ellenére: a csaposnak végig józannak kell maradnia, uralnia kell a Restit, mindig egy picit láthatatlanul a vendégek felett kell állnia. Zsófi megoldotta.
Ami hiányzott, és hiányzik: a hosszú beszélgetések, viták a darabokról. A leányfalui és a malombéli előadás között eltelt több hónap alatt én otthon, a laptopom előtt bizonyos problémákat nem tudtam megoldani. Mire mindenki ráért volna (azaz, mire Enikővel interurbán terelőkutyákként összetelefonáltuk a társulatot), próbálni kellett, szervezni kellett. Kabai Viktor szerepében sokkal több van, mint amit ő a Stoppos szövegével el tud mondani. Azzal, hogy a Stoppost szétdaraboltam, segítettem a darabon és a nézőn, de rajta nem. Idő, idő, idő, még több idő kell.
A MűvészetMalom romszárnyában fellépett idén nyáron a Krétakör. Mucsi, Scherer, megnéztem őket. Mi ugyanazon a színpadon álltunk. Ez nem jelent semmit, csak boldoggá tett. Nem tudom, merre tovább. Ez nem színjátszó kör, e tény számos pozitívumával és negatívumával. Érdemes gondolkodni a jövőnkről? Szentendrén nincs irodalmi újság, nincsenek költők, nincsenek színészek. A Forgács jött és hiányt pótolt. De jó és értékes lehet valami csupán attól, hogy hiányt pótol? Kicsit unalmas már a „milyen ügyesek ezek a fiatalok, nahát!”. Csak az a baj, hogy ami ezen túl van, az már szakma, hivatás. Az már nem tudom, megvalósítható-e amatőr szinten. Létezik amatőrszellem és profi szint. Csak hosszú évek kellenek hozzá. Vagy rá kéne jönnünk, hogy a vásári komédia lebecézett műfaja például igenis értékhordozó, még alkalmasak is vagyunk rá, és megfelelő hozzáállással csodákra képes (megint: Krétakör…). Van egy itthon viszonylag új műfaj is: a stand up comedy. Ezek lehetséges utak. Számot kell vetni magunkkal. Talán nem árt, ha ehhez még azt is tudjuk, kik vagyunk valójában. És vállalni kell, hogy emberek jönnek, emberek elmennek. A barátaink. Az életünk is megérne egy drámát – nem mondok újdonságot, s azzal sem, hogy ehhez viszont sokkal bátrabbnak kéne lenni. Ahhoz is bátorság kellett, hogy ne a kocsmában, liter borok között csináljuk, amit csinálunk. Aki azt hiszi, hogy ér valamit a fröccsel, papírral, tollal végzett maszturbáció (önkifejezés), talán nem téved. Talán még jól is érzi magát. Talán nincs is ezzel semmi baj. De sokkal többet akarunk ennél.

- Juhász Kristóf -

 Hegyalja fesztivál

„Tokaj szőlőveszein nektárt csepegtettél”

 

Így fogalmaz a költő és a feladatom bár az, hogy a hegyalja fesztivál emlékeit idézzem elő de nincs jogom ahhoz, hogy méltatlanul, szót sem ejtve, elfeledkezzem Tokajról, Magyarország számomra legfinomabb borainak édes bölcsőjéről, ezért engedtem meg magamnak ezt a kellőképpen ünnepélyes bevezető idézetet. ( ha lesz még lehetőségem a honlapon ezen borokkal való kedves találkozásomról írni és van rá érdeklődő szívesen de ennek feltétele az hogy látogassátok és írjatok a fórumra)
Most már tényleg a fesztiválról. Minden nulladik napon általában a környék felfedezése a cél és a mienk is ez volt. A fesztivál idén nem tartott nulladik napot rögtön voltak koncertek tehát ez az a nap amikor még tényleg nem volt semmi ( egyébként ilyenkor még ki kell fizetni egy napra a campinget, amúgy benne van a jegyben, de érdemes ilyenkor lemenni mert már ilyenkor tele van az első camping és talán ez a legjobb. A második camping kettős tulajdonsággal bír, ugyanis nagyon jó hogy nem kell átmennie még egy ellenőrző kapun ( a campingek között is vannak ellenőrző kapuk a legteljesebb biztonság érdekében a szerk.) azonban ha az ember reggel nem arra akar kelni amikor kidugja az orrát a sátorból hogy kellemes hányásszag úszik felé a hajnali széllel, akkor nem ajánlom. Persze gyakorlott fesztiválozóknak ez már fel sem tűnik de azért szerintem érdemes megemlíteni.
Öt zenei színpad várja szeretettel az oda látogatókat szinte kivétel nélkül magyar előadókkal, de azért itt volt a Transglobal Underground, Asian Dub Foundation a Clawfinger és a Boban Markovic Orkestar. Ezekről részletesen tájékozódhatok még a hegyaljafestival.hu honlapon sőt egy interaktív térkép is van rajta meg képek és ilyesmik. De azért én is leírom, hogyan is néz ki bár az emlékeim kissé hiányosak… a belépőkapu mellett rögtön jobbra található a Jim Beam színpad ez egy sátor alatt van tehát esőben sem kell félni. Szemben a Café színpad foglal helyet. Itt rögtön meg is állnék mert ide csak 18 éven felül engednek és ha nincs nálad a személyid vagy valamilyen iratod akkor nem engednek be ezzel nekünk is meggyűlt a bajunk. Ha nem viszel iratod olyan koncertekről maradhatsz le mint a Ladánybene 27, Balkan Fanatik, Korai Öröm, Colorstar, Neo a teljesség igénye nélkül. Ettől a színpadtól balra található a Pepsi színpad és jobbra középen a nagyszínpad.
A fesztiválra majdnem 50.000 ember volt kíváncsi, és míg a mezőtúri és a soproni fesztiválokon kívétel nélkül minden nap esett itt csak az utolsó nap addig szikrázó napsütésben pihenhettük ki a másnap fájdalmait. Ez az utolsó napi esőzés sem akadályozott meg senkit abban hogy bulizzon hiszen mind a Boban Markovicon, mind pedig az Animán rengeteg ember volt.
Egy átlagos napi program ajánlat: reggel 9-nél tovább ne maradj benn a sátorban mert nagyon meleg lesz de ezt majd te is meglátod ezután vagy betolakodsz a zuhanyzóba kicsit felfrissülni vagy választod a Tiszát ami valódi felfrissülést tud nyújtani annak aki kipróbálja. Napközben érdemes bemenni a városba, gyorsétkezni valamit és ezután beülni egy pincébe. A pincékben átlagban 10 fokkal hidegebb van és a bor is olcsó és finom, azonban ha kifelé tartotok akkor számítsatok rá hogy kis mennyiségtől is fejre lehet állni ha a hideg, nemes penésszel benőtt, páradús, kellemes és otthonos pincehelységből kiérkeztek a fényre. Ezután már általában kezdődnek a koncertek.
A fesztiválra a szigettel ellentétben nem jönnek külföldiek, valószínűleg azért mert ez már keletebbre van tőlük de azért nem mondhatjuk hogy ez csak egy „sziget-kistesó”, bemelegítő, ugyanis nekem például nagyon tetszett mert nem kell annyit gyalogolni, meg akkora tömeg nincs mint ott, persze az igazi sziget érzést semmi nem tudja visszaadni, az egy másik dimenzió…azonban ennek méltatása nem az én dolgom…
Mindent összevetve nagyon kellemesen eltöltött 4-5 nap volt mindenkinek ajánlom a belépő is csak másfél „szigetnap”, úgyhogy kalandra fel és jövőre majd ott találkozunk!

- Schilling Tamás -

 "Mindenki Dosztojevszkijt    olvas"

Egy általunk publikálandónak itélt megjegyzés az "orosz egyetem szentendrén" fórumunkból.

 

Azt mondják monopolhelyzetbe kerül az orosz kultúra. Ez csak akkor következhet be ha ez a legjobb út. (Egy logikus és tökéletesség igényű folyamatban. Az igény (ha benne van a cselekvés igénye is) elég a megoldásokhoz ha emberi problémával állunk szemben (néha akkor is ha állatival) akadályoztatás nélkül. Önbizalma hiánya miatt Szentendre azonban mindkét tulajdonságot érvénytelennek véli magára nézve) Így mondjuk tényleg monopolhelyzetbe kerülhet az orosz kultúra úgyis ha nem ez a legjobb út.
Akkor meg a gyerekek elcsábulnak a koszos képzőről egy vadiúj de kultúrálisan szellemileg alacsonyabbrendűnek vélt intézménypalotába. Ezt kijárják szépen. A magyar okítás ezzel meg van gyilkolva, rémüldöznek, pedig ez nem fog megtörténni. Ezután már aztán nincs okunk aggódni hiszen úgyis a magasabb szellem és hitbuzgóbb lélek szárnyalhat a kultúra hátán, az igaz értéket képviselve. De jaj. Az orosz manipuláció már a külső világot is elérte a művészet és élet színpadán. Mindenki Dosztojevszkijt olvas, vodkát főz a borospincékben, szoljanka levest szürcsöl éttermeinkben, harmonikázik a zeneiskolában, balettozik a táncházban és négyzeteket festeget. Kihalunk…A magyar Nap fehértörpévé változik az orosz szupernovából.
Pedig ennek örülni kéne mert ha tényleg csak becsapásról van szó akkor végre itt az alkalom, hogy végérvényesen tudatosítsuk az emberekben azt ami igazi és nekünk szól, értünk, ha ezt eddig elmulasztotta volna bárki megtenni magában és átgondolta-érezte volna. Vagy félő hogy ez nem történt meg? Akkor olyanokért vagyunk akik senkié sem, de azért féltékenykedjünk. Hanyagságunk miatt az orosz életkedvre tényleg felnézhetünk innen.

- hejj -

 Hűs levegő, Krakkó, vodka

Juhász Kristóf beszámolója egy lengyelországi kiruccanásról. Ott is sok a macskakő és a túrista!

 

Óriási tér. Európa legnagyobb főtere. Barokk, klasszicizmus, eklekticizmus, gótika a legtökéletesebb formában, a körben, valami hunyorgó ősiségtől átitatva, a pantomimesek mozdulatai is valahogy nehezek, kéregetve nevettető gesztusaik mögül jelzésszerűen köszön vissza az a kevés, amit utunk előtt, rossz tanulóként, kapkodva felidéztünk a lengyel történelemből. Széles épület, elfekszik a tér majd’ teljes hosszán, közepén egy képzeletbeli vonal: a vonaltól jobbra ellepik tetejét a galambok, a vonaltól balra egyet se látni. Gótikus templom: tilos fényképezni. Meg kell próbálni „csak úgy” emlékezni rá. Nem bízunk magunkban, ott keringünk némán, háromnegyed órán keresztül.


Kocsma a zsidónegyedben, két méter sör, vizespohárnyi vodka, ami valami egzotikus nemzeti krumplitól nyerte nevét, és a helyi specialitás, a „veszett kutya”: egy réteg málnaszörp, egy réteg tabasco-szósz, egy réteg vodka, impozáns csíkokban. Taxisofőrünk mindezek ellenére bámulatosan türelmes.
Auschwitz másnap. Szégyenkezve sugdosunk, számos olvasmányunk alapján valami sokkal-sokkal ijesztőbbre számítottunk. A felújított szögesdrót-kerítéseket nézzük, a borzalmas valóságot keressük a restaurált, szépen karbantartott barakkok között. Birkenau hatalmas, végtelen mező, barakkok hosszú sorával. A távolság az, ami megborzongat. És hogy ugyanazt látom az óriási térben, bármerre nézek. Az állandóság, a mozdíthatatlanság iszonya.
Azután valahogy megebédelünk. És alámerülünk a wieliczka-i sóbányába. Sóból faragott templom több száz méter mélyen. Sunyin megérintjük a szobrokat, tapogatjuk a faragott kristályokat, pedig nem az anyagot akarjuk megfejteni, hanem azt a hihetetlen akaratot, ami megmunkálta. Nem sikerül. Korábban kellett volna élni. Aztán csak úgy, találomra bolyongunk Krakkóban. Poros kis utcák, szellős parkok, hadarva beszélő emberek, bárki, akivel pár megtanult szavunkat eldadogva szóba állunk, olyan lelkesen kezd magyarázni lengyelül, hogy egészen meghatódunk. Már átlépjük a szlovák határt, mikor észbe kapunk és szuvenír helyett elkezdünk köveket gyűjteni. Tényleg szép kövek. Halper Dávidnak Dzsen kuje ezért az utazásért. Még vissza kell mennünk oda.

- Juhász Kristóf -

 Rólunk na!

Mit? Miért? És hogyan? Válaszok a szifon.hu-val kapcsolatban, olyan kérdésekre amiket mi tettünk fel magunknak! "Város image" képpel!

 

Mi is az a SZIFON? E költői kérdésre adjuk meg a választ neked, ha már ide klikkeltél, csillapíthatatlan információ éhségedben. A válasz nagyon egyszerű: a név a Szentendrei Ifjúági Online mozaikját takarja. Már ha a Szó nyelvtani eredetére voltál kíváncsi. Ha többre vágysz, lapozz a 288.-ik oldalra, ahol a démoni városunk pokoli seregeit legyőzve elérheted a mindentudás forrását és segítségével világos lesz minden. És tudni fogod a világ összes kérdésére a választ. Ezen kívül létezésünk titkára, életünk értelmére és céljára is rájössz. Ezek után, ha egy tudatlan, aki még nem járt a SZIFONon vagy nem lapozott a 288.-ik oldalra megkérdez akármit e földi pokolról. Te csak annyit válaszolsz mindenegyes hülye-buta kérdésre, hogy 42! 42! 42. Negyvenkettő………….
Persze minden 42 más, mint egy másik negyvenkettő. Így rá is térünk a mi negyvenkettőnk magyarázatára. Az oldal elsősorban Szentendre és környékbelieknek illetve azoknak, akik sokat járnak ide élni, készül. Az alapgondolat az évek óta tartó tespedség, fásultság elviselhetetlen érzésének reakciójaként született meg. Megunva, és reméljük, tudjuk hogy nem csak mi érezünk így, e áldatlan állapotot határoztunk úgy, hogy a magunk módján megpróbálunk tenni valamit ez ellen. A városban eltöltött nappalok és éjszakák alatt aztán egyre többen lettünk vagy találtunk rá hasonló kis ellenálló csoportokra, akikkel együtt tépelődve különböző gerilla megoldásokra jutottunk. Az Eleven, amely a legrégebbi harcos klub, a Kammat a Forgács csak hogy néhány hasonló célokért, de eszközeikben máshogy küzdő csoportot felsoroljunk. A szifon fegyvere a világháló és annak szabadsága. Abszolút kötetlen és kisé anarchiába hajló. De pont ez a lényeg. Mindenki ír és olvas, informál és informálódik, véleményt alkot és meghallgat, elutasít és egyetért, szórakozik és szórakoztat. Ahhoz hogy változást érjünk el közösségi életünkben, ami most szerintünk közel sem tökéletes, együtt kell gondolkodnunk és kérdéseket feltennünk, ja és persze buliznunk királymódon. Az oldal lényege, hogy ha már elég életteret nem kapunk a város utcáin és terein a csendrendelet miatt, akkor legalább az internyeten ordibáljunk mérgünkben és örömünkben. Mert itt lehet, sőt kötelező! Kell!
Reméljük, és azért dolgozunk, veletek együtt, hogy egy élhetőbb és hangos, nyüzsgőbb városban tengethessük napjainkat értelmesen és közben bulizva. Amint a fenti sorokból ez már kiderülhetett mindennek csak úgy van értelme, ha Ti azaz a szentendrei még mozgó és tenni képes fiatalok felemelitek a szavatokat kis városunk dolgai mellett és problémái ellen.
Legyen úgy!
Üdvözlettel:

- a szifonisták -

 

 Performance fesztivál

VII. Nemzetközi Kis Magyar PERFORMANCE és Nehéz Zenei Fesztivál — ez volt a hivatalos neve a megmozdulásnak.

 

Idén is volt performance fesztivál a MűvészetMalomban augusztus 26-tól 28-ig. Volt most is
sok zenebona, pörformansz nomeg egy hatalmas fotokiállítás Neofoton címmel. Talán idén
kicsit kevesebb volt a performance, de a jó performance biztos kevesebb.
Első nap még semmi sem tünt fel. Brainsre mentem le a Malomba. Aki ott volt tudja, hogy nem okoztak csalódást. De jó volt látni Takáts Tamást is mosolyogva mászkálni, kezdtem sajnálni,
hogy nem mentem 4re le a Frank Zappa Emlékzenekarra. FeLugossy László és Szirtes János performansza sem hagyott kivetni valót maga után.

VII. Nemzetközi Kis Magyar PERFORMANCE és Nehéz Zenei Fesztivál


A második napon már 4-re ott voltunk sokan Sajnos Batárra. János osztotta a poénokat, a remek számokat remekül adták elő. Röviden mondva, jól indult ez a nap is. A Tudósok csak fokozta a jó kedvet, drMáriás Béla szövegei délután 5-kor is képesek megnevettetni. Pop Iván után pedig Szathmáry Botond és Szécsi András performansza következett. A szimbólumok nevetségesen banálisak voltak, röhejes patetizmusát már csak a 10 után kezdődő BMZ performansz szárnyalta túl, de erről csak később. A két előadás között még volt egy igazán jónak nevezhetö koncert, a Fraktál együttesé. Lélegzetvétel volt a két rettenet között. Ekkor már sejteni kezdtem mi vár rám a romszárny középső emeletén 10 után. Ugyanis ettől zengett az egész Művészet Malom. Baji Miklós Zoltán ( BMZ ) performanszművésztől valóságos valóságshowt láthattunk, ahogy sámánnak beöltözve extatikus állapotban metéli körül magát, de ez előtt kellő füstöt csinál, miután megválik borzalmas bőrtangájától. Felesége ( Timkó Szabina ) is részt vett az elődásban, aki épp harmadik gyermekét várja ( 7 hónapos ) BMZ-től. A teljes végkifejletet sajnos nem tudom, a befejés előtt lementem az udvarra.


A vasárnapot viszont igazán nem tudom hovatenni. Az efZámbó Happy Dead Bandre egy szavam se lehet, remek volt, sokan táncoltak, mindenkinek jó kedve volt... Eközben tudtam meg, hogy Bukta Imre performansza elmarad. A tavalyi és tavaly előtti fesztivál legerősebb előadásaiként tartják az övéit számon. Igazán kár, hogy idén nem lehetett az.
St.Auby Tamás performansza viszont elérkezett. Abból állt, hogy St.Auby megkért mindenkit,
szavazzon, hogy igaz - e az, A sztrájk felszabadít ? A segéde bekötött szemmel cserepeket vágott a falhoz, és mint az ógörög demokráciákban itt is a cserépdarabokra kellett írni egy igent vagy nemet. A nemek nyertek, mint utóbb megtudtam a képzőművész kedve ellenére.
Ezután egy kellemes koncert szitárral, gitárral és a zenéhez passzoló visuallal a csőben, a Sandokansé. A két VJ Margit Szabolcs és Frózsi-Nánássy Tibor voltak.

Bada DADA Tibor performansza kissé rendhagyó volt, ugyanis a dadaista művésznek a kazettáit semmiképpen nem tudták levetíteni, helyette viszont szavalt és táncolt nekünk. Majd a video is beindult, ami végképp bebizonyíthatta mindenki számára, Bada Tibor a magyar képzőművészet élvonalába tartozik. Sajnálom, hogy ez a performansza nem sikerült úgy ahogy tervezte.
Hajnali 2 felé volt még egy utolsó előadás, Lázár Alexandra Emeséé és Pacsika Mátéé. A gyér
nézőkönönség ellenére világszámot láthattunk a szifon.hu két kuratóriumi tagjától. Brávó!!! :)

Bár voltak gyengébb pillanatai ennek a fesztiválnak is, még így is hihetetlen remek volt, és igazán köszönjük a szervezőknek, mert elkél Szentendrén egy kis élet.

- Pacsika Márton -